24
Ápr
Az eddigi legnagyobb csokitojás Olaszországban készült. A húsvéti mamut csokitojás 10,39 méteres magasságával több mint 4 méterrel haladta meg a zsiráfét, súlya pedig egy kifejlett hím elefánténál 1200 kg-val többet nyomott, azaz 7200 kg volt. Különben a világ legismertebb csokitojása is olasz találmány, a Kinder tojás az olasz Ferrero cég terméke.
23
Ápr
Ausztráliában és Új-Zélandon az telepesek által behurcolt kártevőnek tarják a nyulat, túlszaporodásuk nagy gazdasági problémát okozott mindkét országban. Be is tiltották a nyúltartást, csak cirkuszosok és bűvészek tulajdonában lehet meglehetősen nehézkes engedélyszerzés után. Ausztráliában a húsvét jelképe a problémás nyúl helyett egy ott őshonos nyúlfülű erszényes, a Bilby. Csokinyuszi helyett az ausztrálok csoki Bilbyt ajándékoznak húsvétkor.
19
Ápr
A legismertebb, kereszténység előtti nagypénteki hagyomány a hajnali fürdőzés volt. A fiatalok tömegesen nagypéntek hajnalán a közeli patakhoz mentek mosakodni és a víz folyásával szemben állva visszakézből merítettek a vízből. Szerencsésnek tartották a patakok vagy erek találkozásánál való megmerítkezést. Az a hiedelem járta, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, az egész évben egészséges lesz és fürgén végzi munkáját.
18
Ápr
A tojás kiválóan használ másnaposság ellen, mivel bőségesen tartalmaz ciszteint, ami segít lebontani az acetaldehidet, és eltávolítja az alkoholfogyasztásból származó méreganyagokat.
16
Ápr
A Nap tömege az egész naprendszerünk 99,8 százalékát teszi ki, tehát 1,3 millió Föld elférne benne, annyira hatalmas.
15
Ápr
A mokus oduját csak raktárnak használja, sosem alszik benne. Ennek az az oka, hogy ősellensége, a fákon élő éjszakai vadász nyuszt az oduban az éjjel alvó mókust könnyen csapdába ejtené. Emiatt a mókus a fák tetején lévő legvékonyabb ágakra épít fészket alvóhelyül, amit a nála kétszer nehezebb nyuszt aligha tud megközelíteni. Ha mégis megpróbálozik ezzel, az ágak annyira megremegnek, hogy azonnal felébred tőle a mókus és a fészekből kiugorva fürgén elmenekül.
13
Ápr
Nem minden lepke pillangó, de minden pillangó lepke. A pillangók a lepkék egy családja, általában nagyobbak és színpompásabbak a lepkéknél és inkább a trópusokon fordulnak elő. Magyarországon mindössze 4 faj él, mindegyik védett. Leggyakrabban a kardos és a fecskefarkú pillangóval találkozhatunk
Állatok (397) Hihetetlen (267)
Univerzum (106) Magyarok (54)
Földünk (409) Babonák (96)
Törvény (89) Tudomány (227)
Viccek (38) Elgondolkodtató (265)
Élővilág (100) Emberek (507)
Karácsony (63) ujcimke (0)
Történelem (107)
Az oldal üzemeltetője a Livil Media Zrt. A tartalmak újraközlése csak a Livil Media Zrt. engedélyével történhet.
Értékesítés: sales@livilmedia.com