09
Már
A "hókuszpókusz" varázsige egy félreértésen alapszik. Régen a pap az istentiszteleten csak latinul mondta el, hogy mit jelképez a kenyér: „Hoc est enim corpus meum” (vagyis: „Ez az én testem.”) A latinul nem tudó emberek nem ismerték a mondat jelentését, ezért a hókuszpókusz szót hallották ki belőle, amit egy olyan bűvészszónak hittek, amely a kenyeret és a bort átváltoztatja.
15
Nov
A legtöbb szállodában nem található 13.-as számú szoba.
02
Jan
Régen, újévkor fokhagyma-kalendáriumot készítettek azok, akik kíváncsiak voltak az új esztendő tizenkét hónapjának időjárására. Megsózták azt a tizenkét fokhagymát, melynek mindegyike egy-egy hónapot jelképezett, majd reggel alaposan megvizsgálták őket. Amelyik hagymának átnedvesedett a gerezdje, az sok csapadékot jósolt az adott hónapra. Erről az időjós babonáról Bod Péter, a XVIII. századi tudós is említést tett az egyik feljegyezésében.
13
Dec
A péntek 13. babonája egy 19.századi műből, Rossini életrajzából ered, a zeneszerző november 13-án, pénteken halt meg. Életrajzírója Henry Sutherland Edwards nevezi először a péntek 13-át különösen szerencsétlen napnak. A péntek és a 13-as számtól való félelem két hiedelem összeolvadásából alakult ki. A 13-as számtól való aggodalom bibliai eredetű: az utolsó vacsorán 13-an ültek az asztalnál, Jézust pedig pénteki napon feszítették keresztre. Ádám pénteken esett kísértésbe, Káin pedig szintén ezen a napon ölte meg Ábelt. Az ókori Rómában a pénteki napon tartották a kivégzéseket, a középkortól egészen az 1800-as évekig szintén ez volt a hóhér napja. 1307. október 13-án, pénteken végeztette ki a Templomos Lovagokat IV. Fülöp francia király. Az Egyesült Államokban ez a legelterjedtebb babona, a 13-as számot pedig annyira szerencsétlennek tartják, hogy nem létezik 13. emelet a felhőkarcolókban, a hotelekben, kórházakban nincs 13-as szoba. Az Egyesült Királyságban egy tanulmány szerint a 13-ára eső pénteki napokon 52 százalékkal magasabb a közúti balesetek száma, mint más péntekeken. Ugyanakkor a Holland Központi Statisztikai Hivatal jelentése arról számol be, hogy országukban kevesebb baleset, tűzeset vagy lopás fordul elő, ha 13-a péntekre esik, mint más pénteken, mert az emberek megelőzés céljából óvatosabbak.
06
Dec
Szent Miklós legendája a 17. században holland telepesek által jutott el Új-Amszterdamba, a későbbi New Yorkba, a holland hajók orrát díszítő Szent Miklós faragványok formájában. Ugyanis Miklós egyik legjelentősebb csodatétele az volt, amikor kikötőbe vezérelt egy viharba került hajót. Szent Miklóst, hollandul Sinterklaast, ezért tisztelték a tengerészek és a kereskedők patrónusaként, és bíztak benne, hogy jelenléte a fedélzeten megóvja őket minden bajtól. A Sinterklaas név az Újvilágban Santa Clausszá alakult.
24
Jún
A 12. században a hattyúk gyakori ételnek számítottak a királyi család asztalán. Első Erzsébet uralkodása alatt Angliában a hattyú húsa luxusételnek számított. Az angol uralkodó hattyúmonopóliuma még az 1482.ben elfogadott „Hattyútörvény" óta áll fenn. A törvény értelmében csak a tehetős földbirtokosok tarthattak hattyút, azok a néma hattyúk pedig, amelyek nem tartoztak egyetlen nemesi családhoz, és vadon éltek a király tulajdonát képezték. Ma már ez a törvény csak a Temze és bizonyos mellékfolyóinak területére vonatkozik, melyek Winsdor és Abingdon között helyezkednek el. A népi hiedelemmel elletében, a törvény nem vonatkozik a skót és írországi területekre. A vadon élő hattyúkat Angliában a királyi korona tulajdonának tekintik és megölésük büntetik.
13
Ápr
Már az ókortól tartottak ettől a naptól, aminek megvolt az alapja: az ókori Rómában pénteken voltak a kivégzések, Jézust is pénteken feszítették keresztre. Egészen az 1800-as évekig ez volt Európában a hóhér napja. IV. Fülöp, francia király 1307. október 13-án, pénteken több száz templomos lovagot küldött máglyára vagy kínzókamrába, hátrahagyott nagy vagyonukkal pedig a királyi kincstárt gyarapította. Állítólag még Franklin D. Roosevelt is rettegett a 13-as számtól, sosem utazott péntek 13-án, és sosem hívott 13 vendéget asztalához. A néphiedelem a bibliai utolsó vacsora miatt tartja baljósnak a 13 vacsoravendéget, és így ezt a számot is. A viking legendában is veszedelmes a 13 vendég jelenléte az asztalnál: Odin 11 társával tartott lakomájára a hívatlanul betoppant viszály isten, Loki később megölte a szépség istenét, Baldrt. A briteknél péntek 13-án 52%-kal több a közlekedési baleset, de a hollandoknál pont fordítva van, mivel ők a 13-ára eső pénteken óvatosabbak az utakon.
Állatok (383) Hihetetlen (257)
Univerzum (101) Magyarok (53)
Földünk (399) Babonák (91)
Törvény (87) Tudomány (222)
Viccek (38) Elgondolkodtató (254)
Élővilág (95) Emberek (503)
Karácsony (50) ujcimke (0)
Történelem (102)
Az oldal üzemeltetője a Livil Media Zrt. A tartalmak újraközlése csak a Livil Media Zrt. engedélyével történhet.
Értékesítés: sales@livilmedia.com