23
Máj
Sir Harold Spencer Jones királyi csillagász 1957-ben szemfényvesztésnek nevezte az űrutazást - két héttel az orosz Szputnyik-1 felbocsátása előtt.
21
Ápr
Egy teljes napfogyatkozás során a hőmérséklet akár 6 Celsius fokot is csökkenhet.
28
Máj
Nagyjából 500 fa a Holdról jött, amit 1971-ben, az Apollo-14 szállított vissza a Földre. Stuart Roosa vitte magával a famagokat a Földről a Holdra, amiket később Amerika-szerte elültettek és azóta is ott zöldellenek. Az asztronauta azért sétáltatta meg a Hold expedíción a magokat, mert ezzel fejezte ki tiszteletét az amerikai erdőtüzeket oltó ejtőernyős tűzoltók előtt, ugyanis korábban ő is ekként dolgozott.
27
Jún
Ha egy vödröt megtöltünk földdel, az ötször akkora tömegű, mintha a Nap anyagával lenne megtöltve, mégis - a Nap és a Föld méretének különbözősége miatt - egy 75 kilós ember a Napon 2 tonnát nyomna
22
Jan
Az Uránusz bolygón a nyarak 21 földi évig tartanak.
27
Szep
Villámcsapáskor a villám hőmérséklete akár 30 ezer kelvin is lehet, miközben a Nap atmoszférájának egyes külső rétegeiben „csak” 6 ezer kelvin van. Természetesen a Nap magja jóval forróbb, itt 15 millió, az atmoszféra belső rétegeiben pedig 500 ezer kelvin van. Villámcsapáskor ez a hőmérséklet a másodperc törtrészéig tart, mégis ez az egyik legerősebb természeti jelenség Földünkön.
15
Nov
Léteznek olyan szubatomi részecskék, amelyek csak a másodperc egytrilliomod részének egytrilliomod részig léteznek. Ez annyi idő, amennyi alatt a fény mindössze egy protonnyi távolságot tesz meg.
Állatok (397) Hihetetlen (267)
Univerzum (106) Magyarok (54)
Földünk (409) Babonák (96)
Törvény (89) Tudomány (227)
Viccek (38) Elgondolkodtató (265)
Élővilág (100) Emberek (507)
Karácsony (63) ujcimke (0)
Történelem (107)
Az oldal üzemeltetője a Livil Media Zrt. A tartalmak újraközlése csak a Livil Media Zrt. engedélyével történhet.
Értékesítés: sales@livilmedia.com